Neked is vannak rohadó krumplijaid?

Tudom, tudom a krumpliknak még semmi baja, hiszen nemrég ástuk ki őket és kerültek a pincébe, verembe. Na de biztosan tudod te is, milyen szaga van ha megrohad... nem túl kellemes, ugye?
Épp az imént olvastam egy történetet, amelyet úgy éreztem, hogy Neked is érdemes meghallgatnod.

A sztori így szól:
Egy tanár, aki a meg nem bocsátás nagy áráról tanított, megkérte a diákokat, hozzanak egy-egy zsák krumplit a következő órára. Válasszanak ki mindenkihez egy krumplit akinek nem akarnak megbocsátani. Írják rá az illető nevét és a dátumot. Azután egy hónapig magukkal kell vinni a zsák burgonyát bárhova is mennek. Miután egy ideig magukkal cipelték a burgonyát, a diákok elkezdték felismerni, mekkora súlyt cipelnek magukkal. Mennyi energiájukat emészti fel a csomagra fordított figyelem. Mennyire kell vigyázniuk hogy el ne hagyják. Később aztán a krumplik elkezdtek rohadni és bűzleni. A diákok rájöttek, hogy az egyetlen bölcs dolog amit tehetnek, ha minél hamarabb megszabadulnak tőlük.
Milyen sokan cipelnek talán egy életen át feleslegesen rohadó krumplival tele zsákot. Görnyedve, rosszkedvűen, és bűzt árasztva a környezetükben.

Talán mindannyian cipelünk magunkkal néhány rohadt krumplit, néhány tőrt a hátunkban, néhány tüskét a szívünkben hosszabb-rövidebb ideig. Aztán amikor a sérelmeinket soroljuk, és sértettségünkben, és rossz érzéseink közepette rossz szájízzel panaszkodunk azokra, akik megsebeztek minket, vagy amikor csak haragosan duzzogunk, ez a "bűz" árad belőlünk is. A rohadt krumplijaink bűze. És sokszor nem is vagyunk ennek tudatában.

Olyannyira igaznak tűnik ez, hogy  Elmer Gates professzor kísérletei alapján a leheletből vett minták (a leheletből lecsapódott pára) színe és kémiai összetétele is változik az emberek érzelmeitől függően. Érdekes megfigyelés volt, hogy akik mérgesek voltak, vagy haraggal voltak teli, azoknak a leheletéből vett mintának a színe barna, és összetétele is mérgező volt.

Elgondolkodtató, hogy ha a magunkkal cipelt harag és sértettség valóban méregként hat ránk magunkra, és a környezetünkre is, akkor miért is nem tudunk, vagy nem akarunk megszabadulni tőle. A rohadó krumpli bűze és súlya rá tud telepedni az életünkre, a mindennapjainkra, és akadályt jelent a spirituális fejlődésünk szempontjából is. Szóval érdemes erre fordítani egy kis figyelmet.
Figyeljük meg magunkban, hogy van-e bennünk harag, vannak-e bennünk tüskék, vegyük észre a magunkkal cipelt krumplis zsákot, és aztán igyekezzünk megszabadulni tőle.

Shri Mataji ezt írja a Metamodern korszak című könyvében erről:
"Tehát, hogy megfelelő szintre emelkedhessünk, meg kell bocsátanunk mindenkinek anélkül, hogy határozottan gondolnánk valakire. Szívből el kell ismételnünk magunkban legalább háromszor: "Megbocsátok mindenkinek". Amikor ezt mondjuk, nem szabad azokra gondolnunk, akiknek meg kell bocsátanunk, mert ha csak gondolunk rájuk, már az maga fejfájást okozhat. Tehát a legjobb általánosságban azt mondani: "Megbocsátok mindenkinek". Legalább minden nap háromszor. Ugyanis akár megbocsátunk, akár nem, nem teszünk semmit, de ha nem bocsátunk meg, akkor az ellenségeinknek kedvezünk. Rossz embereknek teszünk jót, és önmagunkat kínozzuk, míg ők jól érzik magukat. Tehát épp itt az ideje, hogy megszabaduljunk ettől a tehertől. Ehhez azt kell mondani: "Megbocsátok mindenkinek." "


És még egy idézet Shri Matajitól:
"A megbocsátás a legnagyobb fegyver, amit Isten adott nekünk."

Nem véletlen, hogy az alap meditációkban is az agnya csakránál (a 6. energiaközpontnál a homlok szintjén) használjuk ezt a megerősítést, kijelentést: "Mindenkinek megbocsátok".


Tipp:
Végezd el az itt található második meditációs gyakorlatot A Kolostor Őrével:
http://meditacionk.blogspot.hu/2008/12/letlthet-meditcik.html

Majd utána indítsd el ezt a zenét, és próbálj gondolatok nélkül lenni, próbálj meditálni:

Örömteli meditációt, és rohadó krumpliktól mentes életet kívánok! :-)

Üdv.:
Szabina