2013. december 22., vasárnap

Békés, Örömteli és Szeretetteljes Karácsonyi Ünnepeket!

Kedves Szomszéd!
2 nap múlva karácsony.
Mézes kalács, és diós bejgli illata száll a levegőben, és az elmaradhatatlan töltött káposzta is a fazékban rotyog csendesen. Hol az egyik szomszédot, hol a másikat látjuk hazaérkezni egy-egy fenyőfával. Egyikük fejszével farigcsálja a talpba, másikuk dézsába ülteti. Ahogy esteledik az ablakokban felgyúlnak a fények, karácsonyfaizzók villódznak, gyertyalángok lobognak. De vajon a felszín alatt, a szokások, és kondíciók mögé tekintve, a finomabb szinten miről is szól a karácsony? Ehhez kapcsolódóan hoztam ezt a Shri Mataji idézetet, amelyet az egyik kedves jógini, Ircsi osztott meg a facebookon. Fogadd szeretettel:


"Emlékeznünk kell rá, hogy Krisztus emberként született meg erre a Földre. Eljött a Földre és az a feladat várt rá, hogy a megértés képességével megvilágosítsa az emberek tudatosságát.
Azt is mondhatjuk, hogy valójában ez az önmegvalósulás az emberekben, és többé már nem a testként léteznek, hanem a lélekké válnak. Krisztus üzenete az Ő feltámadása. Az, hogy ti a lélek vagytok és nem a test; Ő a feltámadása által megmutatta, hogyan emelkedett fel a lélek birodalmába, ami Ő valójában volt, mert ő volt Pranava, Ő volt Brahma, Ő volt Mahavishnu.
Beszéltem nektek az Ő születéséről. Amikor emberi testben jött el a Földre, akkor ezzel még egy dolgot akart megmutatni, hogy a léleknek semmi köze nincs a pénzhez, sem a hatalomhoz. A lélek korlátlan hatalmú és mindenen átható, azonban egy istállóban született, nem egy palotában, vagy egy királyi családban. Hanem egy nagyon egyszerű ember, egy ács fiaként született …. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy semmi sem magasabb rendű nálatok; semmi sem díszíthet fel titeket, mert bármik is vagytok, a legmagasabb szinten vagytok. Minden úgynevezett világi dolog csupán száraz szalma .. ezért volt Ő is a száraz szalma között. …
Ő maga volt a boldogság és az öröm. Hogy mindannyiatokat boldoggá tegyen, hogy a boldogság fényét adja nektek, megvilágosítva örömeitek forrását, ami a szívetekben lakozó lélek, Ő ezért jött világra. Nem csupán azért, hogy megmentsen titeket, először is azért, hogy örömet adjon nektek, mert az emberek saját tudatlanságuk és ostobaságuk miatt szükségtelenül ütlegelik és pusztítják önmagukat... . Ő megérkezik, mint a reggel nyíló virág, hogy boldoggá tegyen titeket; először is boldoggá tegyen és örömet adjon nektek …


Ha bárhol láttok egy gyermeket, bármilyen gyermeket, az olyan örömet-adó dolog, és ez az Isteni gyermeke, aki gyermekként jön el a Földre, a legörömtelibb dolog.
Ezért a Karácsony mindannyiunkért van, az egész univerzumnak nagy örömünnepet kellene tartania, mert Ő elhozta számunkra a fényt, ami által láthatjátok, hogy van valaki, akit Istennek hívnak, valaki, aki el fogja törölni ezt a tudatlanságot; ez volt a kezdet.
Számunkra tehát fontos, hogy először is örömtelik legyünk, boldogok és nyugodtak, ne vegyünk semmit sem olyan komolyan, mint ahogy tesszük, mert az isteni élet nem tesz titeket komollyá, hiszen az egész játék; az egész mája (illúzió). Az összes rituáléban, amit az emberek követnek, azt láttam, hogy minden úgynevezett vallásos ember túlságosan komoly ahhoz, hogy vallásos legyen. Egy vallásos ember csupa nevetés lenne. Nem tudja, hogyan rejtse el az örömét. Nem tudja, hogyan tartsa vissza a nevetését, ha olyan embereket lát, akik fölöslegesen komolyak …
Örüljetek hát, hogy itt az Agnya csakrában Krisztus újra megszületett bennetek, Ő ott van, és ti tudjátok, hogyan kérhetitek az Ő segítségét, mindenkor."
Shri Mataji Nirmala Devi - Karácsonyi beszéd, 1983. - részlet

A karácsonyi meditációhoz pedig hallgasd meg ezeket a gyönyörű bhajanokat:


Namo namo Maria




Ave Maria




Cuncti Simus Concanentes



Örömteli, Békés Karácsonyt Kívánok Mindenkinek!

Üdv.:
Szabina


U.i.:
Majd elfelejtettem tolmácsolni... Postás Peti megkért, hogy mindenképp adjam át Ünnepi jókívánságait Neked! Postás Peti is kíván nagyon Békés, Örömteli Ünnepet! :-)




2013. december 1., vasárnap

Nyarat idéző madárdal és meditáció

Kedves Szomszéd!
Lassan megérkezik a zord tél, és színes vadvirágok helyett csak a jégvirágok nyílnak az ablakon. Mégis ma kaptam ezt a madárcsicsergős, meditációra hívogató, virágos, vidám videót, amit szeretnék most megosztani Veled is! :-)
A madarak rajongójaként, mindig is szerettem hallgatni trillázó, csivitelő koncertjüket a diófa alatt ülve, meditálva, vagy épp az erdőben sétálva. Erről már sokszor esett szó itt a blogon. Most egy több, mint 8 perces igazi nyári koncertelőadásra meditálhatunk.
Köszönöm Diának, hogy megosztotta velünk ezt a gyönyörű "meditációs zenét". :-)

Nyarat idéző meditatív madárdal:

Kattints a lejátszás gombra!



Madárcsicsergős, örömteli meditációkat kívánok!

Üdv.:
Szabina