2013. július 14., vasárnap

Hogyan került a napraforgó a júliusi Jívana borítójára?


A júliusi Jívana borítóján láthatsz egy szép szál napraforgót:
Történt néhány hete, hogy a férjem miközben a "kert farában" kaszálta a füvet felfedezett egy érdekes "gazt" a többi között. Mivel arra gyanakodott, hogy ez nem egy közönséges gyom, így nem vágta ki, hanem hagyta nőni.

Teltek a napok, a hetek, és egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az a bizonyos "gaz" nem más, mint egy napraforgó, amelyet bizony nem mi ültettünk oda.

Érkezzen hát az élet lehelete a szél ültette napraforgó képével, melyben szó lesz a madarakról, akik biztosan hamar fel fogják fedezni a nagy sárga tányérban az apró fekete magvakat, és rövidesen teletömik a begyüket a finom eleséggel. :-)



A júliusi Jívanaban:

Korábban már kiszivárgott némi pletyka arról, hogy a Jívana júliusi számában valami új, izgalmas, és vidám dolog kezdődik el. Most mindenre fény derül, és megtudhatod mi is ez a meglepetés, aminek köze van

Shri Mataji Metamodern korszak című könyvéhez,
















egy meditatív zenékkel teli cd -hez
















néhány füstölőhöz, gyertyához, és egy sütire való dióhoz a diófám alól.












Azt is megtudhatod, hogy mennyire madárbarát a kerted, és mivel teheted még otthonosabbá szárnyas barátaink számára, és megismerkedünk kicsit a második energiaközpontunkkal is, a Swadisthannal.
Folytatjuk a beszélgetést Mártával Szegedről.

Ha Neked még nem jár a Jívana:
http://videkijoga.blogspot.hu/p/ingyenes-magazin.html


Közben, ha van kedved hallgasd meg ezt az igazán örömteli dalt (én is épp ezt hallgatom most. :-) ):




Üdv.:
Szabina