Te milyen világban szeretnél élni?

Kedves Szomszéd, talán emlékszel még erre a videóra, amely régóta kering a közösségi oldalakon, és időről időre felbukkan  itt-ott az interneten:

Ezt a videót sokan megosztották, és a hozzászólásokból kiderül, hogy  valóban sokan vágynak rá, hogy egy emberségesebb, együtt érzőbb világban éljünk, ahol az emberek törődnek egymással és segítik egymást.

De vajon lehetséges ez?

Te is úgy érzed, ahogyan sokan mások is, hogy ez nem lehetséges, ez nem csak rajtunk múlik, mert a világ az bizony nem ilyen? Az életünket átszövik az önérvényesítés, hatalomvágy, pénzsóvárság, önzés, egoizmus, az önös érdekek úgy kicsiben, mint nagyban. Ezt láthatjuk a nemzetek szintjén, országos szinten és a saját hétköznapjainkban is. "A nagy hal megeszi a kicsit." "Farkastörvények uralkodnak", és az emberek sokszor átlépnek egymáson, ha úgy érzik, hogy ezzel előnyhöz juthatnak. Annyira el vagyunk foglalva a magunk bajával, hogy talán észre sem vesszük, hogy kinek lehetnénk a segítségére, annyira rohanunk ebben a felgyorsult világban, hogy úgy megyünk el egymás mellett, hogy egymásra sem nézünk.
Persze azért itt falun ez még másképp megy, itt azért még ismerjük egymást és segítünk egymáson valamelyest. Bár azt látom, hogy itt is kezdünk távolodni egymástól.

Szóval egy eltorzult értékrend szerint éljük az életünket, de valóban olyan rossz a helyzet, ahogyan azt az imént vázoltam?

Mindannyiunkban bennünk van a törődés és az együttérzés. Vannak, akikben erősebben és vannak, akikben nem annyira, de vannak olyan kritikus helyzetek, amikor ezek a tulajdonságok előtérbe kerülnek, és megmutatkozik a bennünk lévő emberség. Az idén már kétszer is volt alkalmunk rá, hogy felismerjük, meglássuk ezeket a tulajdonságokat magunkban és embertársainkban.

Korábban március 15-én került sok ember olyan helyzetbe itt az országban, amelyben minden segítség jól jött. És sokan meg is tették, amit tudtak.
Nagyon szép történeteket olvashattunk összefogásról, segítségnyújtásról, arról ahogyan sokakban felébredt az együttérzés, és a törődés. Voltak történetek olyan fiatalokról, akik a péntek esti bulizásra szánt pénzüket dobták össze, hogy enni és inni valót vegyenek belőle a bajba jutottaknak, és sokan terepjárókkal indultak kimenteni az autópályákon rekedt családokat. Nagyon sokan élelmiszerrel, meleg teával, bébiétellel, pelenkával vagy elszállásolással segítettek embertársaikon, és nagyon sok szép és önzetlen cselekedet történetét lehetett olvasni. Akkor a hóban rekedt emberek is összefogtak és egymásnak is segítettek átvészelni a helyzetet nemzetiségtől, nemtől, kortól, társadalmi pozíciótól, anyagi helyzettől függetlenül.
Aztán ezt az együttérzést és törődést elfedte az ujjal mutogatás, a felelősök keresése, a harag, és aztán szépen lassan feledésbe merült, és sokan nem látták meg ennek a szépségét.

Elmúlt a tél és jöttek az esőzések, majd az árvíz, és újra azt láthattuk, hogy nagyon sokan önkéntesként álltak be homokzsákot tölteni / pakolni. Nem csak olyanokat találtunk közöttünk, akiket közvetlenül is érint az árvíz, hanem olyanokat is, akik ülhettek volna otthon a tévé előtt száraz ruhában a meleg szobában. Az együttérzés, a segíteni akarás mégis kivitte őket a gátakra. Voltak, akik azzal tudtak segíteni, hogy meleg teát és ételt osztottak a gátakon dolgozóknak, így ők azzal segítettek.
Ez egy újabb eset volt, amikor megmutatkoztak az emberekben ezek a tulajdonságok. Talán benned is megfogalmazódott már, hogy milyen jó lenne, ha minden nap ilyen erős lenne bennünk az emberbaráti szeretet.

Vajon meglátjuk a hétköznapokban is, hogy hol van szükség az együttérzésünkre, törődésünkre, segítségünkre (akár egy apró kis figyelmességre)? Tudnak ezek a tulajdonságok vajon a hétköznapjainkban is ilyen erősen működni bennünk? Vagy csak a magunk bajával törődünk?
Mennyire jellemző ránk a közöny, a "nem az én problémám" hozzáállás, az egymásra várás "miért én, mikor ott a másik és ő sem tesz semmit" mentalitás, vagy egyenesen a "rajtam sem segít senki, én miért segítsek?" önsajnáló magyarázata annak, hogy miért nem teszünk semmit egy másik emberért, és miért megyünk el mellette, úgy, hogy rá sem nézünk?
Talán benned is felmerült már az életed során ezek közül a gondolatok közül egyik vagy másik egy-egy szituációban. Esetleg előfordult, hogy segíthettél volna, és valami mégis meggátolt benne, hogy megtedd. Talán épp siettél valahová, vagy a magad gondját érezted nagyobbnak, esetleg észre sem vetted, hogy valakinek szüksége van a segítségre. Mindannyiunk életében előfordul, hogy túl elfoglaltak vagyunk, vagy túl bátortalanok, vagy fáradtak, gondterheltek, fásultak, stb. Képesek vagyunk rá, hogy felülemelkedjünk ezeken az akadályokon?

Természetesen ez a változás nem kívül fog megtörténni a világban, és nem egyik napról a másikra fogunk belekerülni egy idealizált "szép új világba". Szó sincs róla.
Ez a változás szépen csendesen fog megtörténni önmagunkon belül. Mondhatnám úgy is, hogy finom szinten. Ahogyan a meditációban egyre inkább felismerjük valódi Önmagunkat, az Önvalónkat, a Lelkünket, és egyre inkább megtapasztaljuk a Lélek állapotát, a Szeretet, az Együttérzés, a Törődés, a Béke és az Öröm végtelen óceánját úgy válunk mi magunk egyre együtt érzőbbé és megértőbbé embertársaink irányába.

"Légy Te a változás, amit látni szeretnél a világban!"
Gandhi

Mindannyian képesek vagyunk rá, hogy megvalósítsuk ezt egyéni életünkben, és így szebbé tudjuk tenni magunk körül a világot.
Váljunk a hétköznapokban mi magunk azzá a segítőkész, önzetlen, együtt érző, törődő emberré, amilyen embereket magunk körül szeretnénk látni a világban. Ha egy kicsit figyelünk erre, észre vehetjük a közvetlen környezetünkben, hogy hogyan tudunk segíteni, törődni embertársainkkal, legyen szó egy családtagról, egy szomszédról, vagy egy olyan emberről, aki mellett elhaladunk az utcán.

Nem kell nagy dolgokat tennünk, ami számunkra egy apró dolog, az lehet egy másik embernek hatalmas segítség, csak tegyük meg mindig, amit tudunk. :-)


"A különbség a között, amit megteszünk és amire képesek lennénk, megváltoztathatná a világot." Gandhi


Ne becsüljük le az apró tettek jelentőségét sem! Erről szól ez a rövid kis történet:






A végére pedig néhány példa a hétköznapokból:







Üdv.:
Szabina