2013. március 4., hétfő

Küldemény érkezett

Nézted már ma a leveles ládádat?
Ha még nem, akkor nézd meg hamar, mert küldeményed érkezett!

Postásunk egész nap talpalt, hogy bejárja az egész vidéket, és mindenkihez eljuttassa a ma megjelent magazint.

A szép napsütéses tavaszi időben fütyörészve rótta a kisebb utcákat, és a nagyobb utakat, hogy a Te levelesládádban is landolhasson a friss, ropogós újság.

Ha még nem hallottál a lapról a szomszédasszonytól, akkor itt olvashatsz arról, hogy milyen témákat érintenek az első szám cikkei.

A Jívana, a vidék meditációs lapja,
melynek első, tavaszváró számában idézeteket olvashatsz Shri Matajitól a Kundalini energiáról, és megtudhatod milyen hatással van a Kundalini felemelkedése génjeinkre.

Az első számban megismerkedünk kicsit a bennünk lévő három fő energiacsatornával, és arra a kérdésre is választ kapunk, hogy mi az oka annak, hogy míg az egyik ember egy percig meg nem bír állni, addig a másiknak az ágyból sincs kedve kikelni.

Foglalkozunk kicsit a fenntarthatóság témájával, és pár tippet is kapsz, hogy mit tehetsz Te magad az ügy érdekében.


Ezen kívül egy tartalmas és felemelő beszélgetést olvashatsz a Kolostor Őrével a meditációról, a vidéki életformáról, környezettudatosságról, és érintjük a fenntarthatóság témakörét is.

Téged kihagyott a postás? Nem érkezett meg a küldemény, vagy lenyúlta a szomszéd a levelesnek használt PVC csőből? Szétrágta a kutya, és csak a darabjait találtad?
Esetleg még nem is vagy feliratkozva a Postás kézbesítési listájára?
Vagy még nem kaptad meg az Önmegvalósulásodat, nem meditálsz, és nem osztottad meg a tapasztalataidat velem?

Ha már feliratkoztál korábban a listára, és korábban leveleztél is velem, mégsem kaptad meg, akkor írj egy emailt (videkijoga kukac gmail.com mail címre).

Ha pedig még nem, de szeretnéd Te is megkapni a vidék meditációs lapját ingyen
a legfrissebb hírekkel, hasznos tanácsokkal, ismeretanyagokkal, akkor  szintén várom az emailedet a tapasztalataidról. :-)

Ha pedig  sikeresen megkaptad, akkor Kellemes olvasást, és örömteli meditációt Kívánok!


Mai madarunk

Énekes Rigó


Üdv.:
Szabina